A német Mosolf szeptemberben kezdte el tesztelni flottája új CNG (földgáz) üzemű járműveit. A CNG teherautók utánfutóit kifejezetten a vállalat részére fejlesztették ki. Az autószállítók számára rendkívül fontos az alacsony váz, ez komoly kihívást jelentett az új CNG üzemű járművek kiválasztásakor.
A vállalat célja a Környezetvédelmi szempontokat is szem elött tartani. Az autószállítókra vonatkozó előírások mellet nagy szerepet kapott a járművek kiválasztásánál, hogy CNG üzemeltetéssel legalább 20 százalékkal, biometán használatával akár 100 százalékkal is alacsonyabb a károsanyag kibocsájtása a teherautóknak. Konkrét előnye még a motorzaj csökkenése, a hatótávolság és megbízhatóság.
Az új CNG járművek, a közlekedés biztonságának javítása érdekében, olyan vezetősegítő rendszerekkel van ellátva mint vészfékező asszisztens, valamint fordulássegítő, mely kanyarodáskor segíti a sofőrt a manőverezésben.
A Flow Rider Kft. vállalja flottatöltő és közforgalmú CNG töltőállomások telepítését, az üzemelő eszközök rendszeres karbantartását, időszakos ellenőrzéseit.